A Méhpempő kizárólag a királynő tápláléka, attól kezdve, hogy kikel, egész életében ezt fogyasztja. Életük első három napjában a méhkaptár összes lakója Méhpempővel táplálkozik, de amelyik lárvából nem lesz királynő, azoknál az étrend megváltozik. A harmadik nap után a dolgozók és a herék lárvái nektárkeveréket, azaz vízben feloldott mézet és virágport fogyasztanak, míg a méhkirálynő lárvája továbbra is Méhpempővel táplálkozik.
Az a tény, hogy a Méhpempő fogyasztása a királynő fejlődését és létét kivételessé teszi, az 1960-as években fellendítette az érdeklődést a Méhpempő iránt. Azt állították a Méhpempőről, hogy csodaszer, a fiatalság és a hosszú élet elixírje. Manapság sem kevésbé árnyaltabb a kép, miközben azt is megismertük, hogy melyek a Méhpempő igazi erényei és felfedeztük a gyógyászatban betöltött valódi szerepét is.
Nem kétséges, hogy a Méhpempő kivételes áplálékkiegészítő, mely kivételes tulajdonságokkal rendelkezik. A méhherék és a dolgozók nyáron 4-6 hétig, míg télen maximum 5-6 hónapig élnek, ezzel szemben a méhkirálynő átlagos élettartama 3-4 év közölt mozog, sőt időnként akár 5 évig is elélhet.
A méhkirálynő különleges képességekkel rendelkezik. Egy nap alatt képes annyi petét lerakni, mint amennyi a saját súlya. Az összes méh közül csak neki van női szaporítószerve, 16 nap alatt kel ki, míg a dolgozók 21, a herék pedig 24 nap alatt.
A dolgozó lárvája élete első öt napja alatt, amelyből három napig csak kizárólag Méhpempőt fogyaszt, ezerszeresére növeli a súlyát, a királynő lárvája, amely végig méhpempőt fogyaszt, több mint kétezerszeresére nő.
A Méhpempő biológiai aktivitását, csak a 20. század második felében sikerült a tudosoknak liofilizációs eljárás alkalmazásával két évre meghosszabitani. Ez teremtette meg az alapját a Méhpempő tárolásának és fogyasztásának.
A Méhpempő a fiatal dolgozó méhek garatmirigy váladéka, amely a méhek táplálására szolgál. A méhek életének harmadik napja után kezd működni az a mirigy, amely a méhpempőt előállítja, és elég gyorsan, a tizenegyedik naptól elsatnyul, így többé nem termel Méhpempőt. Ez alatt az idő alatt a fiatal méh ebből táplálkozik.
A Méhpempőnek fehéres színe van, zselés állagú váladék, amely gyöngyházfénnyel csillog. Íze erősen savanyú, szúrós, enyhén cukros. Az idő elteltével egyre sűrűbbé válik, és a színe is változhat, ha levegővel érintkezik.
Ide érdemes továbblépni az oldalon:
Gyógyító hatásokTudja meg azt, hogy ez a csodálatos anyag, mennyi mindenben is segíthet.
Megnézem a kiszereléseketEzen az oldalon bemutatjuk, milyen kiszerelésekben vásárolhat méhpempőt.
Amennyiben nemcsak tiszta méhpemőt szeretne vásárolni, de más hasonlóan jó minőségű és egyben hatékony táplálékkiegészítő is érdekli, kérem keresse fel ezt az oldalt: Méhpempő és egyéb termékek tovább >>
Lépjen át a Méhkenyér oldalára, és tudja meg mire jó: Méhkenyér >>
Mit gyógyít a Méhpempő?
A Méhpempő számtalan gyógyhításának bemutatása.
Miért ennyire értékes a Pempő?
A Méhpempőnek az előállítása, mi a Méhpempő.
Hogyan használjuk a Méhpempőt?
A Méhpempő fogyasztás formái, hogyan együk meg?
Vélemények a Méhpempőről
Mit gondolnak azok akik már használják a Méhpempőt?
7 fontos tudnivaló Pempő evés előtt!
Mielőtt Méhpempőt kezd használni,, feltétlenül olvassa el.
Teherbeesés Méhpempővel
A Méhpempő segíti Teherbeesés valószínűségét.
A méhanya, a herék és a Pempő
Bepillantás a méhek csodálatos életébe.
A Méz, a Propolisz és a Pempő!
Fontos különbségek az egyes anyagok között.
Méhpempős bőrszépítő receptek
Nagyszerű arcszépítő szérumrencept Méhpempőből.
Álmatlanság ellen Méhpempővel
A Méhpempőnek alvásra gyakorolt hatása nagyszerű.
A Virágpor gyógyhatásai
Itt olvashat a virágpor gyógyító hatásairól
A Virágpor Protein koncentrátum
2 evőkanál Virágpor = 500g marhahús
Javasolt virágpor kúra
A virágpor fogyasztásának módja
![]() |
Partnerünk a fogászatban: dentista ungheria 5dent Mosonmagyaróvár. |