Tiszta méhpmepő vásárlásMéhpempő vélemények • Mások vélemények a Méhpempőről

Vélemények méhpempőről

Azoknak a véleménye, akik fogyasztottak már méhpempőt.

Berkiné Bartók Zsuzsanna

Vác - Teherbeesés - 2013
Márciusban vásároltam önöktől egy 25 g kiszerelést. A vásárlásom oka az volt, hogy a párommal már két és fél éve próbálkoztunk de a gyerekáldás még nem jött. Vettem mellé folsavat is és mellé keményen elhatároztam magam, hogy nekem még idén szülnöm kell egy gyereket. A hatás nem maradt el mert mire elfogyott az üveggel addigra megfogant a picurka. Most már hat hetes. Nagyon meglepődtem, hogy ilyen gyorsan sikerült. A másik dolog amit észre vettem a termékkel kapcsolatban, hogy két hét után megerősödtek a körmeim és hajam is. Meg növelte a szexuális vágyakat. Köszönöm szépen ezt a nagyszerű terméket. Üdvözlettel: Berkiné Bartók Zsuzsanna

Dr. Jakabné Illés Nikoletta

Szolnok - Meddőség - 2012
Már több alkalmommal rendeltem 100 % bio tiszta méhpempőt, mindig kifogástalan volt a termék. Több alkalommal tapasztaltam, hogy ajándék C-vitamin vagy virágpor volt a dobozban! Méhpempőt azért kezdtem el használni, mert meddőségi kezelésben veszek részt és ennek kapcsán hallottam jótékony hatásáról. Sajnos a ciklusaim rövidsége miatt a méhnyálkahártya fejlődése nem volt megfelelő a teherbeeséshez. A több év alatti hormonkezelések sorozata alatt a méhnyálkahártyám alig vastagodott, maximum 7 mm-t sikerült megvastagodnia, majd elkezdtem a szokásos hormoninjekciók mellé alkalmazni a méhpempőt és annak használatával sikerült 20 mm-t méhnyálkahártyavastagságot elérni ami elengedhetetlen a sikeres teherbeeséshez (minimum 14 mm-nek kell lennie ahhoz)!
Csak ajánlani tudom minden leendő kismamának! A másik nagyon jó tulajdonsága a méhpempőnek az, hogy a reggeli éhgyomorra történő alkalmazásával elhagyhattam a reggeli ébresztő kávé fogyasztásomat, mert a méhpempő aktivizáló hatással is rendelkezik!

Bögös Sándorné

Karcag - Bélfertőzés, Bélgondok, Szédülés - 2012
Férjemnek vettem aki 70 éves, egy bélfertőzés betegségén volt túl,de már régen panaszkodott szédülésre és gyenge volt, éhséget nem érzett. Egy ismerős javasolta, így találtam rá a méhpempőre. Egy 100 gr-os adagot fogyasztott el, azóta nem panaszkodik szédülésre, jó a közérzete, jó étvágya van, egy szóval jó hatását tapasztaltuk. Bár nem olcsó, de jó tapasztalataim alapján azóta már sok embernek ajánlottam.

Mihucz Beáta

Budapest - Szellemi frissesség, Energetikusság, Asztma, Megfázás - 2012
Majdnem 2 hónapig szedtük a méhpempőt. A férjem tapasztalata az volt, hogy szellemileg élesebbnek, energikusabbnak érezte magát és jóval kevesebb fejfájása ill. megfázásos tünete volt, mint ami elő szokott fordulni. A kisfiamnál gyakoriak, és hosszantartóak a megfázásai ill. csúnyán köhög, amit asztmapipa és inhalátor gép használatával enyhítünk. A méhpempő használata alatt a fiamnál a fenti tünetek egy alkalommal sem fordultak elő. Most, hogy itt az ősz, rendelünk egy újabb adag méhpempőt, hátha ezzel is „felkészülhetünk” a télre. Saját tapasztalatom, hogy babát szeretnénk, de két hónap alatt, méhpempő szedése mellett sem sikerült teherbe esnem, de hátha a következő adaggal sikerül.

Tóth Tímea

Mezőcsát - Nőgyógyászati problémák, Több energia, Műtétek után - 2012
Sokat gondolkoztam azon, hogy megrendeljem-e ezt a terméket, mert már korábban használtam a méhpempő kapszulát és az is sokat segített szervezetem feltöltésben. Most pedig, hogy készülök a télre, gondoltam, nagyon jót fog tenni ez a jellegű vitaminbomba, mert én ezt csak úgy nevezem. Nőgyógyászati jellegű problémámra kezdtem alkalmazni, remélem erre is kiválóan alkalmas lesz! Akinek csak tehetem ajánlom jótékony hatása végett, hiszen ez egy tisztán természetes anyag. Körülbelül két hete szedem, de érzem jótékony hatását. Úgy érzem, mintha több energiával rendelkeznék. Műtét után lévő rokonomnak ajánlottam, remélem nála is hasznos lesz, illetve most rendelem a nagyobb kiszerelést részemre. Ha minden jól megy, akkor elérem vele a kívánt hatást amiről természetesen be fogok számolni!

Neuwelt Anita

Székesfehérvár - Daganatos betegség, Májdaganat - 2012
35 éves áttétes rákos betegként 4 hónapja - 1 hónapos megszakítással - eszem a méhpempőt. Eddig napi 2 grammot ettem belőle, most szeretném kipróbálni, mi történik, ha emelem az adagot: napi 5 grammra. Az eredményeim eddig is nagyon jók: a korábbi daganataim a májamban elfolyósodtak, elkezdtek szétesni, és az orvosom szerint is elképzelhető, hogy "túlélem" ezt a rettegett kórt. Azt azonban el kell mondanom, hogy nemcsak a méhpempőt szedem, de a vegyesvirág és a galagonya nyers virágport is nagy adagban fogyasztom (napi 3 evőkanállal felváltva), valamint a méhkenyeret is naponta egy teáskanállal. Hogy mitől javultak az eredményeim? Talán a termékek kombinációja segített! Köszönöm! Neuwelt Anita

Sándor Péter

Somogyvár - Pajzsmirigy, Energikusabb, Frisebb - 2012
Fogyasztottam már a Méhpempőt egy hónapon kereszetül. Rögtön éreztem, hogy energikusabb, és frissebb vagyok. Párom Pajzsmirigy problémákkal küzd, a fogyasztás ideje alatt teljesen tünetmentessé vált, és a gyógyszert sem kellett szednie. Az éjszakai alvásban is sokat segített, az alvás pihentető, és nyugodt volt a fogyasztás ideje alatt. Környezetem is észrevette, hogy sokkal frissebb, és jobb kedélyű vagyok.

Hegedűs Józsefné

Mátyásdomb - Megfázás, Téli betegségek - 2012
Tisztelt Cím! Én a lányomnak rendeltem korábban a méhpempőből. Téli időszakban szedte, reggelente. Nem volt a téli időben megfázva, beteg. Igazán érdemes lenne másnak is kipróbálni jótékony hatását, mert ha csak a téli megfázásokat és ebből eredő betegségeket megelőzzük, már megérte. Tisztelettel: Hegedüsné

Malmos Ferenc

Barcs - Szellemi és fizikai állapot javulás - 2012
Szellemi és fizikai állapotom nagymértékben javult! -naponta egy adagoló kanál mennyiséget fogyaasztok! -a saját pozitív tapasztalataim alapján másnak is nagy előszeretettel javaslom a méhpempő rendszeres fogyasztását.

Kas Róbertné

Miskolc - Teherbeesés, Jó alvás - 2012
2012 tavaszán vásároltam méhpempőt, mivel már lassan 1 éve a próbálkoztunk a párommal. Az orvosom azt mondta, hogy kevés a hormonom. Az előírtak szerint - volt hogy picit többet - de mind a ketten fogyasztottuk. A 3. hónap közepén estem teherbe. Nagyon örültünk a párommal. Biztos vagyok benne, hogy a méhpempő sokat segített a szervezetemnek, érezhetően energikusabb, vidámabb és kiegyensúlyozottabb voltam tőle. A méhpempő rendbe szedte az alvásomat is. Korábban sokszor rosszul aluttam, éjjel többször felkeltem. Most őszre ez is teljesen megszünt.

Márton Béla

Budapest - Influenza megelőzés - 2012
Ismerőseimtől hallottam a méhpempőről. Gondoltam kipróbálom. Méhpempőt és nyers virágport kezdtem el fogyasztani szeptemberben. Olyan helyen dolgozom, ahol 20-25-en vagyunk irodában egy helyen. Nagy meglepetésemre annak ellenére, hogy a társaság 80%-a elkapta a megfázást és az influenzát, én nem. Már 1,5 hónapja fogyasztom és körülöttem mindenki influenzás lett, nekem pedig semmi bajom. Ez korábbi években nem így történt.

Dr. Ábrahám Katalin

Győr - Vírusos betegség, Izületi gyulladás - 2012
Eredetileg csak jövő héten akartam rendelni, de vírusos hólyagos szájgyulladása lett a 2 éves kislányunknak (40 fokos láz, fájdalmas nyelés, stb). A férjem is elkapta. Én nem és most már biztos, h a méhpempő miatt, ugyanis a férjemet vasárnap reggel végre sikerült rávennem, hogy egyen meg 2 adagolókanálnyit és érezhetően, pár órán belül sokkal jobban lett!!! Ezért is rendeltem meg azonnal az új adagot. A másik üveg apósomé lesz, fájdalmas csípőízületi kopása van és felírt szteroid helyett fog méhpempőt szedni. A kontroll röntgen előreláthatóan szeptemberben lesz-irtó kíváncsi leszek az eredményre...

Papp Róbertné

Dombovár - Cukorbetegség, Stressz, Erőnlét - 2012
Tisztelt cím! Nálunk a férjemmel illetve anyósommal együtt kezdtük el szedni a méhpempőt, és azt vettem észre, hogy a túlzott stressz, a téli nagy munkákban sem fáradtunk el annyira, mint máskor. Sajnos pont akkor történt halál eset a családban, és sokkal könnyebben vészeltük át mindannyian ezt a nehéz időszakot, nem kellett plusz nyugtatót szednünk. Ezen időszakban alig aludtunk kb 3-4 órákat mégis egész jól bírtuk a munkát. Anyósomnál a cukrát egész szépen visszaállította, előtte gyógyszer szedése mellett is elég gyakran volt neki 16 a cukra, egy közepes tégely méhpempő beszedésének a végén már visszaállt neki 7-8-ra, /a gyógyszereket ugyanúgy szedte továbbra is/.

Dr. Bárczi Judit

Gödöllő - Teherbeesés - 2012
Rendszeresen rendelem és szedem is a méhpempőt. Most 13 hetes kismama vagyok, és érdeklődni szeretnék, hogy egész terhesség alatt szedhető-e a méhpempő, és hogyan? A teherbeesés előtt kezdtem el szedni, közben 2 két szünetet tartottam. Válaszunk: A méhpempőt a terhesség első 2-3 hónapjában ajánljuk majd a szülést követően is akár azonnal, mivel képes beindítani a tejtermelődést.

Relter Ferenc

Budapest - Leromlott állapot - 2012
Én a méhpempőt azért kezdtem el fogyasztani, mert emlékeztem arra, hogy Édesanyám minden évben tartott egy-két hónapos kúrát virágporból, és mivel az év elején egy súlyos műtéten estem át, szinte a magatehetetlenségig leromlott állapotba kerültem, így több más állapotjavító, immunrendszer erősítő terméket kezdtem el egyidejűleg fogyasztani, és ez a tény nem teszi lehetővé, hogy az állapotom javulását csak a méhpempőnek, és/vagy a méhkenyérnek tulajdonítsam. Szóval csak azért fogyasztom a méhpempőt, és a méhkenyeret is, mert az Önök oldalai világosak, áttekinthetőek, meggyőzőek., illetve elhittem, hogy termékeik tiszta környezetből származnak.

Dudás Viktória

Debrecen - Hormonháztartás, Immunerősítés, Szemek - 2012
A méhpempő egy nagyon jótékony hatású természetes anyag. Kiválóan hatott mind a hormonháztartásomra mind pedig az immunrendszeremre valamint a szemem is javult egy negyedet. Ennek köszönhetően a családom minden tagja elkezdett egy kúrát!

Kyli

Hoxa fórum - Teherbeesés - 2012
Tavaly október óta próbálkozunk férjemmel, hogy kisbabánk legyen. Decemberben elkezdtem szedni a tiszta 100%-os méhpempőt és bár nem hittem, hogy ez történik, de mostanra 6 hetes terhes vagyok. tehát szinte azonnal sikerült! komolyan, ha nem velem történik el sem hiszem.

Czinege Éva

Sződ - Hormonháztartás - 2012
Egy jó ismerősöm ajánlása miatt kezdtem el kúraszerűen fogyasztani a méhpempőt menstruációs zavarok miatt.Nagyon tudom ajánlani az ilyen problémával szenvedő nőknek, mert nekem 4 hónap után komoly eredményeket sikerült elértem és ezt csak a méhpempőnek köszönhetem.

Mátrai Éva

Zamárdi - Tejtermelődés - 2012
Tapasztalatom a méhpempővel kapcsolatban: Már 6-8 alkalommal rendeltem méhpempőt, folyamatosan szedem kb 4 hónapja tejtermelés növelés céljából. Miután abbahagytam a fejést a 4. hónap végén, aggódtam, hogy esetleg már nem lesz elegendő tejem, ezért kezdtem el szedni a méhpempőt. Az első pár napban hirtelen nagy tejfolyást eredményezett, aminek nagyon örültem :) A későbbiekben beállt a megfelelő szintre, így fejés nélkül is tudom szoptatni a kisbabámat, immár 8. hónapja. A hozzátáplálást még alig-alig kezdtem el és még most is elegendő kislányom számára a tej, hisz fejlődése és súlygyarapodésa tökéletes. Hogyan szedem a méhpempőt? Minden reggel kb 1-2 grammot étkezés előtt legalább fél órával veszem be. Tapasztalom, hogy nagyon nő a hajam is és a bőröm is letisztult.

Golecz Hédi

Budapest - Immunerősítő, Allergia, Frissesség, Emésztés - 2012
Most fogom 4.alkalommal megvásárolni a méhpempőt. Rengeteg jót olvastam, hallottam róla, ezért határoztam úgy, hogy kipróbálom, bízom benne, hogy segíteni fog abban, hogy mihamarabb megérkezzen a kistesó :)immunerősítő hatását érzem, mert nem kaptam el múlt hónapban a Páromtól a náthát, és az allergiám is jóval enyhébben jelentkezett szeptemberben, mint szokott. Mindemellett talán abban is segít, hogy a kevés alvás ellenére ne érezzem magam kimerültnek, fáradtnak és 100%-osan helyt tudjak állni, mint anya a kislányom számára. Úgy vettem észre, az emésztésemre is jó hatással van. Mindenkinek teljes szívből ajánlom. Én minden reggel éhgyomorra eszem 1-1,5 gr-t, magában az adagoló kanalat használva, nem keverem mézbe, noha először úgy terveztem, mivel az ízéről azt olvastam, nem éppen finom. De nem vészes, nem olyan borzasztó, meg lehet szokni.

Hegedűs Katalin

Budapest - Depresszió - 2011
2009-ben fogyasztottam először méhpempőt, a barátnőm ajánlotta, mivel eléggé depressziós időszakom volt. Az első 2 hétben nem éreztem változást, viszont a 3. héttől kezdve a pempő kezdett kibontakozni és egyre több életkedvem lett. Azóta kisebb nagyobb megszakításokkal használom a méhpempőt. Rosszkedven alapvetően nagyon ritkán van, a depresszióm szintet teljesen megszünt, soha nem jön elő. Nekem az életemet adta vissza a pempő.

Kenderesy Ákos

Szeged - Teherbeesés, Termékenység - 2011
A méhpempőt a termékenységünk fokozásához használtuk először a párommal. 3 gyermekünk van, 2 lány és 1 fiú, mind-mind egészségesek. Az orvosok még jópár évvel ezelőtt, második próbálkozásunk előtt állapították meg, hogy a sikertelen fogamzás mögött, leginkább az én terméketlenségem áll. Ekkor kezdtük el mind a ketten használni a pempőt és mit ne mondjak, nagyszerű egészségnek örvend az egész család azóta. A 3. gyermekünk, Enikő megszületését követően, már nem akkora rendszerességgel, de évi 2-3 alkalommal most is tartunk méhpempős kúrát és a gyerekeink egészségéről is a pempő gondoskodik.

Nagy Emília

Érd - Alzheimer - 2011
Alzheimer-kórban szenvedő édesanyámat kezeltük sikeresen méhpempővel. A tüneteket majdhogynem sikerült teljes mértékben felszámolni. Életminősége majdhogynem teljesen visszaállt. Szerintem a leg csodálatosabb tápanyag amit a természet valaha teremtett.

Hegedűs Beáta

Székesfehérvár - Cukorbetegség - 2011
Kúraszerűen táplálékkiegészítő formájában használja a család a méhpempőt azóta, hogy édesanyám cukorbetegségét gyógyította sikeresen, majdhogynem tünetmentessé. Mindenkinek tudom ajánlani, nagyszerűen megelőzhető vele a téli influenzás-megfázásos időszak.

Bartók Eszter

Miskolc - Teherbeesés - 2011
Sokáig nem sikerült teherbe esnem, az orvosok sem tudtak semmit sem mondani. A leg különfélébb szereket próbáltam ki előtte, orvosok is ajánlottak sokmindent, mígnem olvastam egy angol cikket a Royal Jelly-ről, azaz a méhpempőről. Akkor még itthon nem igazán lehetet kapni tiszta méhpempőt, így külföldi webshoptól rendeltem. 2 hónapos használat után teherbe estem. Egyszerűen nem akartam elhinni, hiszen több évig próbálkoztunk előtte a párommal. Akkor 35 éves voltam. Egyszerűen csak ennyit tudok mondani: csodálatos kislányomat a méhpempőnek köszönhetem!

Szegedi Ivett

Szombathely - Betegség megelőzés, Nátha - 2011
Rendszeresen fogyasztok méhpempőt, leginkább mézzel keverve. Élénkítő és betegség megelőző hatásaiért használom. Kijelenthetem, hogy lassan már 6 éve nem voltam még náthás sem. Persze ehhez, hozzájárul az egészséges életmód is. Ápolónőként tudom, hogy mennyire sokat jelent a megelőzés.

Takács Gergő Márk

Debrecen - Férfiasság, Potencianövelő - 2011
A méhpempő megváltoztatta az életemet. Korábban ginzeng ampullák segítettek a férfiasságom visszaadásában, de egy idő múlva már úgy éreztem nem elegendőek. Ekkor kezdtem el a ginzeng mellé tiszta méhpempőt fogyasztani, ismerősöm javaslatára. Hát mit ne mondjak, gyökeresen megváltozott a szexuális életem. Az együttlétek 3-szor hosszabb ideig tartanak most már, ráadásul a "partnereim sem panaszkodnak".

Szendrey-Gazsó Erzsébet

Pécs - Mellrák - 2011
Szinte az utolsó pillanatban kezdtem el használni a méhpempőt, mellrákom volt. Nagyon nagy adagokban 3 hónapig fogyasztottam méhpempőt, és le kell kopogjam, a csodával határos módon sikerült megszabadulnom a daganattól. Azóta amikor csak tehetem, tartok otthon pempőt.

Kiss Enikő

Gödöllő - Csontritkulás - 2011
A kisfiam a csontritkulás egyik fajátájában szenvedett. Orvosról orvosra jártunk 1,5 évig, rengeteg mindent kipróbáltunk, mígnem az egyik orvos ajánlotta, hogy próbáljuk ki a méhpempőt. Először csak alkohollal kevert méhpempőt tudtunk venni, ami túl sok változást nem hozott. Később azonban hozzá jutottunk tiszta méhpempőhöz, amit az átlagtól jóval nagyobb adagokban szedtünk be. Kisfiam 98%-os gyógyulást mutatott fél év után, sportol és vidám életet él most már. A pempőt minden betegséghez tudom ajánlani.

Kecskeméti Csongor

Győr - Erőnlét növelés, Megfázás, Immunerősítés - 2011
Élénkítő hatása miatt használom a tiszta méhpempőt több, mint 1 éve, kisebb nagyobb megszakításokkal. Az építőiparban dolgozom, munkagép kezelőként, igen nagy napi energiaigényem van. Korábban amikor nejem ajánlotta, hogy próbáljam ki a méhpempőt nem igazán hajlottam rá, hiszen úgy gondoltam, ez csak valami női dolog. De aztán úgy esett, hogy egyszer erősebben megfáztam és ettem belőle. Az az hatás, amit akkor éreztem engem is meglepett. Ezt követően kezdtem használni rendszeresen.

Bártfainé Szakály Emese

Kecskemét - Változókor - 2011
60 éves vagyok. A változókor tünetei ahogy édesanyámnál úgy nálam is az átlagnál erőteljesebben jelentkeznek. Hormonpótló készítményeket sajnos nem szedhetek, más okokból kifolyólag. Barátnőm javasolta a méhpempő használatát. Nagyon nagy segítséget jelent számomra a méhpempő, amikor szedem, teljesen megszünnek a tünetek. Nincs többé hőingadozásom és kevésbé izzadok. Minden idősebb hölgynek tudom ajánlani.

Kovácsné Júlia

Szekszárd - Hepatitisz - 2011
Sárgaság (hepatitisz) kezelése során értünk el nagyszerű eredményeket férjemnél a méhpempővel.

Bredóczki Ákos

Veszprém - Vérszegénység - 2011
Mindenkinek ajánlom próbálja ki a méhpempőt, mert egy nagyon jó táplálékkiegészítő. Vérszegénységben szenvedtem hosszú évekig. Ezzel az anyaggal sikerült majdhogynem 100%-os állapotba hozni a szervezetem vérkészletét. Egyszerűen csodálatos, amit ezek a méhek termelnek!

Vendég Kornélia

Nyíregyháza - Csontritkulás - 2011
Csontritkulásom volt. A betegségem kapcsán találkoztam a méhpempővel. Rengeteg készítményt szedtem előtte, hormonos készítményeket is. Sokat segítettek, de mindíg volt mellékhatásuk. Aztán egy szép napon a szomszédom keresgélt az interneten, és így talált egy cikket a méhpempőről. Ezt követően rendeltem és kipróbáltam. Gyökeres változás következett be az életemben.

Harangozó Teréz

Hajdúszoboszló - Teherbeesés - 2011
Édesanyám unszolására vásároltam méhpempőt azután, hogy már 2 éve próbálkoztunk a férjemmel a teherbe esésben. Én nem igazán bíztam az ilyenekben, de mivel édesanyám gyógynövényekkel foglalkozik, meg tudott győzni afelől, hogy a természet a legcsodálatosabb gyógyhatásokkal rendelkezik.2 hónapos méhpempő fogysztás után és (korábbi 2 évnyi kínlódást követően), sikerült teherbe esnem és ma már egy 8 hónapos aranyos kisbabám van.

Mandics Károlyné

Eger - Alkohol, Dohányzás - 2011
Testvéremet sikerült az alkoholról és a dohányzásról leszoktatnunk méhpempő, homoktövis és különböző tisztító teák használatával. Fél évig tartott a kúra. A legnagyobb adag, az egy hétig a napi 15 gramm volt. Testvéremnek mindenképpen abba kellett hagynia az italozást és a cigizést, mivel egészségi állapota az utobbi években, gyorsított romlásnak indult. Daganat kezdeményezést is találtak nála az orvosok, azt még időben sikerült meggyógyítani.

Faragó Lórántné

Mosonmagyaróvár - Megfázás, Influenza - 2011
A téli időszakban használunk méhpempőt, már gyermekkorom óta. Nagyapám elismert méhész volt, így rengeteg mézet, méhviaszt és pempőt is fogyasztottunk gyermekkoromban. Szerintem nekik köszönhetem azt, hogy 30 évem alatt, egy kezemen meg tudom számolni, az összes megfázásos vagy influenzás esetet. Szerintem a méz és a méhpempő együtt mindenre gyógyír. Nagyon tudom ajánlani, pláne városban élőknek, akik sokkal nagyobb mértékben ki vannak téve a baktériumos vagy vírusos betegségeknek.

Dr. Szemerey Károly

Szolnok - Csodatevő anyag - 2011
Kutató orvosként ajánlom mindenkinek ezt a csodatevő anyagot.
Ide érdemes továbblépni az oldalon:

Fontos tudnivalók a méhpempő használatakorA méhpempő használataInformációk a méhpempő tárolásával és fogyasztásával kapcsoaltban. Méhpempő vásárlásMegnézem a kiszereléseketEzen az oldalon bemutatjuk, milyen kiszerelésekben vásárolhat méhpempőt.

Kiszerelés és árak

Ide kattintva, rendelhet Méhpempőt A Tiszta méhpempőt adalék és tarótósítószer hozzáadása nélkül helyezzük az üvegcsékbe.
A bio változat ellenőrzőtt, megfelel az érvényben lévő európai bio mezőgazdasági normáknak.
Ha sürgős: +36 70 / 7733 059

Virágporos oldalak

Nyers virágporos oldalak